4. A bezártság is lehet kellemes

Miután végeztünk összeszedtem magam és telefonom kerestem hogy megnézzem hány óra lehet, de nem találtam, jaj ne! Mikor kiértünk úgy tűnt hogy ránk várt. - Szia, bocsánatot szeretnék kérni hogy rád döntöttem a bort, kérlek ne haragudj! Ha szeretnéd átöltözhetsz, csomó ruha van a raktárhelységben- aztán még csomó dolgot mondott amit nem értettem/hallottam és értetlenül pislogtam rá- Tudod mit? Gyere velem. – Tifany felé fordultam aki már eltűnt mellőlem. Finoman megfogta kezem és elkezdett vezetni. Bementünk egy raktárhelységbe. - Egyáltalán szabad itt lennünk?- kissé aggódva néztem rá. - Ne aggódj. - a zene már nem volt annyira hangos és most vettem észre a mély és férfis hangát ami egyébként kellemesen csengett a fülemben. Nem voltam képes felfogni hogy megfogta a kezem és a pillangók őrült módjára vergődtek a gyomromban. A raktár kissé félelmetes volt és sötét is. Úgy tűnt ismeri a terepet. - Szóval? - Igen? - Honnan ismered ilyen jól a terepet? - Ez a második otthonom. – kérdőn néztem rá – Az apámé a hely. - Wow. – ledöbbentem. Ő ezen kissé elmosolyodott. - Itt van pár ruha. - előhúzott egy dobozt teli ruhával- tudom hogy milyen lehet hogy más valaki ruhája van rajtad meg minden, de vizesbe mégse lehetsz, vagy várj inkább mégse, egy pillanat és itt vagyok .- kirohant a szobából és pár perc múlva visszatért kezében egy csipke ruhával. – Inkább ezt vedd fel. - Tényleg nem szükséges. – szavamba vágott. - Ragaszkodok hozzá. – a ruha után nyúltam és ő azonnal mint egy uriember megfordult. - Köszönöm , ez nagyon szép. – ügyetlenkedve de végül sikerült kicserélnem a ruhát, méreg drága ruha volt, eletemben nem jutott eszembe hogy egyszer ilyen drága ruhát viseljek ilyen körülmények között. Csupán a cipzárral gyűlt meg a bajom. – Tudnál segíteni? - Persze!- finomam összefogta a ruhát és felhúzta a cipzárt. - Köszi! – elmosolyodtam. - Ugyan ez a legkevesebb, csodásan áll. – oké, ha eddig voltak kétségeim már az összes elszállt. Elmosolyodtam, mint az összes többi szaván és mélyen a szemébe néztem. Azt hiszem ez össze zavarta. – Jobb lesz ha visszamegyünk. - kissé elszomorított ez a dolog, de egyet értettem vele. Némán követtem. – Ajaj- szaladt ki a száján miközben az ajtót rángatta ami meg se mozdult. – Azt hiszem bezártak minket. Ugye nincs fóbiád a bezártságtól? – kérdezte megrémülve. - Nincs. – feleltem nyugodtan. –Na és neked?- elmosolyodott, elengedte a kilincsit és leült a földre egy doboz mellé. - Nincs. - Most akkor? - Várunk! Majdcsak jön valaki. Tölthetjük jól az időt is. – felpattant és kutatni kezdett a dobozokban. –Mit szeretsz? Van itt minden. – felmutatott egy Jack Danielst. - Tökéletes lesz. - Pohár sajnos nincs. –kinyitotta az üveget és odaadta – Hölgyeké az elsőbbség. - Kösz. – kaptam ki kezéből az üveget. - Szóval kiskorú vagy… hogy is jutottal be? - Elővételbe vetem jegyet. - És nem is kértek tőled személyit? - Helyesbítek, vetettem. Igazából egy haverom vette meg nekem. - Jófej haver lehet. - Az. Az idő nagyon gyorsan elrepült. Rengeteg dologról beszéltünk és iszonyatosan megkedveltem. Felváltva ittuk a whiskeyt. És egyszer csak hangos visszaszámlálást hallottunk az ajtó túloldaláról. 10,9,8…3,2,1 és 0:00 Boldog Újévet! Ami ez után történt az volt életem legszebb pillanata minden bizonnyal. Megcsókolt. Wow.