5. Vágy

Finoman hátradobta a hajam, megcsókolta a nyakam. Éreztem hogy a szívverésem az egekbe szökik. Puha ujjaival végig simította a nyakam, karom, derekam… Az idő megállás nélkül rohant a végtelennek tűnő éjszakába, amely korán se volt olyan végtelen. A forró öleléseknek, gyengéd csókoknak a pincérnő vetett véget akaratlanul. Ránk nyitott. William (a fiú) cseppet se érezte magát zavarban, szerintem őt semmi se tudná zavarba hozni… engem sokkalta inkább, bár az alkoholtól most én se éreztem magam zavarban. A pincérnő elmosolyodott mi meg kikászálódtunk a raktárból a bulizó tömeghez amely idő közben megritkult. William a menő, puccos órájára pillantott már négy óra elmúlt. Te szent ég vagy órákig csókolgatott. Legvadabb álmomban se képzeltem hogy ennyi ahhwww… -Elmegyünk valahová? Szívesen mondtam volna neki nemet. Bele se akartam gondolni hogy éppen mi járhat a fejében. Inkább nem. Én még nem akartam, de egyszerűen képtelen voltam ellenállni a smaragdként felcsillanó szemeinek… meg persze a mámorító illatának ami úgy vonzott mint méhet a méz. Próbáltam teljesen laza maradni. - Tőlem. – ezen elmosolyodott, szerintem megérezte hogy csak adom a lazát és egy ideg vagyok. – Csak előtte elköszönök a bárátnőimtől. Keresni kezdtem a megmaradt tömegben Tifanyt, Carent, Carment, de semmi, sehol se találtam őket. - Hey, a barátnőid elmentek, mert sehol se találtak, azt mondták hogy ha meglátlak adjam oda ezeket, a pincernő a bárpult alól elővarázsolta a kabátom és a táskám. Mindenről elfelejtkezve magamra kaptam kabátom. - Egy pillanat.- William hátrarohant egy helyiségbe ment be. Elegánsan, uriemberessen odanyújtotta karját és úgy hagytuk el a bárt. Kiléptünk az ajtón és megcsapott a hideg levegő. Látta rajtam hogy fázok ezért szorosan egymás mellet mentünk. Közben persze végig fogta a kezem. Életemben nem voltam még ennyire boldog azt hiszem. Jól tudtam hogy nem szeret, vagy nem szerelem, de ha majd megismer… Vonzónak talált…nagyon is, ez pedig olyan boldogsággal töltött el. -Nyugi, nem lakok messze. Te szent ég ez hazavisz. Na ettől teljesen megrémültem. Nem álltam késszen még arra… vagyis naiv próbáltam lenni és arra gondoltam hogy talán iszunk valamit, eszünk csokit, smárolunk… a végsőkig nem akartam elmenni… legalábbis ma, most tutira nem. Józanon, ha nem ittam volna… annyit, vagy egyáltalán nem… elbúcsúztam volna tőle és fogalmam sem volt hogy hova mentem volna, de nem hozzá, bár elvégre is, nem történhet semmi amit én ne akarnék. Nem volt két méteres, izmos sportoló. Csak egy fiú a St. Martin gimnáziumból… a fiú a St. Martin gimnáziumból. Maximum tíz percig sétáltunk a kellemetlen januári hidegben, halálra fagytam volna ha nem melegít, mert ahogy hozzám ért testem melegség árasztotta el. Hiszen nem is ismerem, mégis hogy erezhetem ezt? Ez a szerelem vagy simán csak vonzalom? Valószínűleg az utóbbi… Egy parkon mentünk keresztül, de közel se érdekelt a park miközben a kezemet fogta.