9. Újra látni

Megkérdezték hogy hova tűntem? Mi volt Williammel? Miért nem vettem fel a telefonom? Hogy vagyok? Miért nem válaszoltam az sms-ekre? Hogy jutottam haza? Stb… Úgy voltunk megbeszélve hogy Carennéknél alszom. Mindenhol kerestek, de nem találtak rám. Kérdezgettek… Nem akartam hazudni nekik, sőt nem is hazudtam csak egy kicsit átszíneztem a történetet. Annyit mondtam hogy beszorultunk a raktárba, ittunk a csókolózást kihagytam, annyit mondtam hogy végig dumáltunk az estét és a pincérnő talált ránk. William elkísért az állomásra és megvárta velem a vonatot. Na jó talán mégis csak füllentettem egy kicsit, de el akartam felejteni hogy mi is történt pontosan. Tudták hogy „bele vagyok esve” illetve „bele voltam” esve ezért azt hazudtam hogy egy másik lány tetszik neki, akivel jóba is vannak és majdnem járnak… aztán hozzá tettem hogy bizalmas infó és ne adják tovább. Remélem betartják, bár nem érdekel bármit is pletykálnak majd Williamről. Talán hülyén hangzik, de ha bele lehet szeretni valakibe úgy hogy nem is ismered, akkor nekem sikerült. Mintha szívem helyén egy tátongó lyuk lenne, bármennyire is fájt tudtam hogy idővel majd begyógyul. Ha úgy vesszük bántott már meg egy fiú jobban is, olyan aki nagyon szerettem (?). Magam sem tudom mit éreztem iránta. Mindig is több volt csak mint egy sima barát, de szerelemhez kevés. Túl éltem azt is, ezt is túl fogom. Épp kilépni készültem a facebook profilomról, mikor megláttam hogy ír. Nem akartam válaszolni. - Szia,figyelj tényleg ne haragudj, részeg voltam és egy hülye, teljesen igazad volt, nagyon nagyon sajnálom és nem várom el hogy megbocsájts, egyszer úgyis megfogsz tudom. Ezt szeretném majd még egyszer elmondani személyesen is a szemedbe. Tudnánk majd találkozni? Nálam van a telefonod és a pénztárcádat is megtalálták.
- Szia, oké.
- Akkor tudnánk valamikor találkozni?
- Ja.
Aztán még láttam hogy ír, de inkább lecsaptam a notebookom tetejét. Szememben éreztem hogy megint megjelennek a könnyek. Kopogást hallottam. Hirtelen tekintetemmel az ajtóm felé kaptam. Gyorsan megtörölgettem szemem és reméltem apu nem veszi észre hogy sírtam. Sajnos akkora mázlim nem volt. -Mit szólnál ha megnéznénk a házat? Kicsit kipofozhatnánk? Vagy van terved mára? – megráztam felem és bólintottam hogy felőlem.
- Még úgyse láttam.
- Te sírtál? Miért? – kérdőn nézett rám.
- Filmet néztem. Szomorú drámát.
- És ilyen rövid volt?
- Nem, felénél abba hagytam mert nem is tetszett annyira és túl szomorú volt. – ez volt életem legrosszabb hazugsága. Az agyam leblokkolt és semmi értelmes nem jutott eszembe.
- Aha… - minden bizonnyal nem hitt nekem, de nem akarta firtatni és látta rajtam hogy nem akarok erről beszélni.
- Mikor indulunk?
- Mikor szeretnél?
- Most.
Becsukta az ajtóm én meg melegebb ruhába bújtam és összefogtam egy copfba hosszú dús szőkés barna hajam. Pár perc alatt el is készültem. Egy régebbi farmert és egy szürke vastag kötött pulóvert vettem fel a fekete félujjúm tetejére. Mire kiértem apu már kabátban várt rám. Felvettem a barna bakancsom és magamra kaptam a barna téli kabátom. Apu előrement hogy begyújtsa a kocsi és letörölte a friss vékony hóréteget. Úton nem sokat beszéltünk. Vagyis inkább semmit. Zenét hallgatunk. Vagyis inkább hallgatott engem ahogy éneklem. Valamiért szerette ha éneklem. Nem volt lélegzetelállító hangom, de azért hamis se volt. Végül megtörtem a csendet. - Szóval milyen jobb munkaajánlatot kaptál?- apu sebész volt. A világ legjobb sebésze. Legalább is számomra.
- Az a helyzet hogy Mr. Stealson a kórház igazgatója nyugdíjba megy. És megkért hogy én vegyem át a helyet. Úgy gondolja nálam jobb igazgatója nem is lehetne a kórháznak. Blair mostantól többet leszek kórházban és kevesebb veled. – ezt úgy mondta mintha annyira sok időt töltöttünk volna együtt.
- Oké. Nem mintha annyira sok időt töltöttünk volna eddig együtt.
- Blair. Én annyira sajnálom. - szavába vágtam.
- Nem gáz. Amúgy sincs bennünk sok közös. – figyeltem az utat. A gimi mellett mentünk el,illetve nem pontosan mellette, mivel nem közvetlenül az út mellet volt és egy zöldre festett panelház takarta, de azért így is láttam sötét bordóra festett falait. Egy park mellett mentünk el… vagyis „a park” mellett ahol szomorú arccal néztem a kopott padot amelyet pár napja sós könnyeimmel árasztottam el.