13. Gentleman?

- Siess!- szólt rám és óvatos pillantásokat vetett az ablak felé. - Megörültél? Eszem ágába sincs lemásznom. - Én a te helyedben nem vitatkoznék inkább menekülnék. – Menekülni?? Eszembe jutott a gyémánt nyakék. Hát persze azt hiszi én loptam el. - Nem én voltam.
- Gyere már!
- És ha leesek?
- Elkaplak!
- Igen?
- Hát nem, de közel van a kórház.
- Vicces vagy.
Na jó ezen elmosolyodtam, mármint a kórházas beszólásán. Zajt hallottam, megijedtem gyorsán átléptem a korlátot és beakasztottam a lábam a rózsakerítés (?) egyik rácsába. Nagy nehezen sikerült másznom. Nem volt vészes. Csak pár méterre voltam a földtől. Próbáltam sietni amennyire csak tudtam. Szaporán lépkedtem. Már nem voltam messze mikor a farmerom beleakadt egy kiálló szögbe és ahogy rángattam a lábam megcsúsztam és elég gyorsan földet értem. A romantikus én esek ő elkap helyett egy én zuhanok ő megpróbál elkapni végül a könyökömmel fejbe vágtam. Egy cseppet se volt romantikus ahogy fél kábultan próbáltuk összeszedni magunkat a földről. Ugyan már. Kit álltatok? Én Blair vagyok ő pedig William. Belesett az ablakon hogy megnézze tiszta e a terep. Elkapta a karom és kirángatott a kertből. Feltűnés nélkül kissé iparkodva hagytuk el a házat majd az utcát is. Nem szólalt meg. Végül én kezdtem el beszélni hogy megtörjem az útközben kínossá váló csendet. Bár visszagondolva az előbbi eseményekre a csend talán a legkevésbé kínos. - Nem kell tovább kísérned.
- De szeretnélek.
- Miért?
- Mert tetszel!
- Aha… persze!
- Komolyan mondom. Nem úgy mint szilveszterkor. Részeg voltam, kicsit és te annyira más vagy mint a legtöbb csaj akit ismerek.
- Mert nem feküdtem le veled? Áh kezdem érteni nem kaptál meg és ez zavar.
- Nem!
- Akkor csapdába akarsz csalni a nyaklánc miatt, csak hogy tudd nincs nálam, nem én loptam el és nincs pénzem kifizetni.
- Tudom.
Aztán csendben sétáltunk egymás mellett a sötétedő rideg utcán. Vékony hóréteg, jég, hideg. Lámpák felojtódtak, pár pillanatig majdnem minden tökéletes volt. MAJDNEM. Még mindig meg voltam bántva. Már nagyon közel jártunk a házunkhoz, nem akartam hogy megtudja hol lakok, vagyis hogy hol fogok. Ezért hirtelen megálltam és felé fordultam. - Szia.
- Mit csinálsz holnap este?
- Számít?
- Arra gondoltam hogy esetleg…
- Nem. – belé fojtottam a szót. – Te vacsorázol a leendő feleségeddel.
- Te hozzál mennél olyanhoz akit rád erőltetnek?
- Nem.
- Hát én se.
- Majd találkozunk egyszer vagy nem.
- Egy suliba járunk. - ezen azért én is elmosolyodtam.
- Majd kerüllek.
- Aha…
- NA SZIA!
- Kapuig kísérlek.
- Úriemberre játszol?
- Nem, úriember vagyok.
- Ja, én meg egy gróf felesége.
- Még lehetsz!
- Nem leszek.
- Ebben nem lennék olyan biztos.
- Oké tényleg szia.
- Kezdem unni.
- Akkor miért nem mész haza?
- Hát ha annyira akarod.
Erősen megragadta a karom és magához szorított. Megcsókolt. Nem viszonoztam a csókot. Hanem kiszabadultam a karjaiból és pofon vágtam. Ezen csak mosolygott és kacéran nézett míg én dühöngtem. - Nem vagy úriember.
- Még lehetek. Te pedig lehetsz még egy gróf felesége. – kacsintott majd sarkon fordult és eltűnt.