14. Fakó emlék

Hazaérve egy dühös szempárral találtam magam szemben. Apu. Megkaptam a tipikus szülői fejmosást. Mert nem hívtam vissza, nem válaszoltam az sms-re, és jó pár órával tovább maradtam mint amennyire terveztem. Szó nélkül tűrtem mindent aztán megdicsértem hogy milyen szépen rendet rakott. Ettől talán kicsit megenyhült. Aztán már csendben mentünk haza, nem szólt egyikünk se egy szót se. Az est fekete kabátját terítette a kis városra. Az este szó nélkül telt. Lefekvés előtt még mélyen belemerültem a karácsonyra kapott könyvembe. Reggel zsibbadtan ébredtem fel. Január én így szeretlek. A nyomasztó eső miatt amitől elkezdett olvadni a hó és mindent beterített a latyak. A napom unalmasan és hihetetlenül gyorsan eltelt. Fél hat körül megcsörrent a telefonom. Privát szám… úgy döntöttem nem veszem fel. Végül mégiscsak felvettem, de csak úgy nagyjából nyolcadszorra. Hmm kitartó, ez tetszik. De nem, nem és nem. - Szép jó estét kisasszony!
- Szia.
- Kegyedért pontban hat órakor érkezem.
- Felejtsd el!
- Ugyan ne mondja már hogy ily késő este jobb elfoglaltsága van mint szerény személyem társaságában elfogyasztani egy vacsorát!
- Mondtam már, felejtsd el. Nem tudsz meggyőzni.
- Úgy véli?
- Igen.
- Pedig én nagyon kitartó tudok lenni.
- Próbálj meggyőzni.
- Ha a mai est folyamán sikerül mosolyt csalni szépséges arcára akkor belátja hogy nem vagyok gazember. Viszont ha rosszul érezné magát az idők végezetéig nem bolygatom nyugalmát.
- Legyen.
Szuper van pár percem összekészülődni. Először azon tanakodtam hogy sminkeli , öltözködni vagy a hajamnak álljak neki. Végül úgy döntöttem ha tetszem neki akkor smink nélkül, copfba fogott hajjal és farmerban is tetszek neki. Nem? Összefogtam a hajam és első ruhát ami kezembe akadt felrángattam magamra. Sötétkék farmer, szürke kötött póló, kardigán, kabát, bakancs. Pontban hatkor érkezett. Pontos. Még egy piros pont neki. Kiszállt az autóból és ajtót nyitott nekem. Igaz nem hintóval jött, fehér lovakkal, öltönyben rózsával mégis úgy éreztem magam mint Hamupipőke. Remélem azért a cipőm nem hagyom el, nem csak azért mert egy hete vettem hanem mert ha mezítláb kéne hazajönnöm egy szép magfázás lenne a vége. Na igen valamiről megfeledkeztem. Apu. Szerencsére dolgozik és remélhetőleg később ér haza mint én. Az ajtót rázárva repültem felé. A repülés alatt azt értem hogy megpróbáltam esés és vigyorgás nélkül az autóhoz érni. Sikerült, mind kettő, bár az utóbbi nehezebb volt. - Szia.
- Szia.
Mélyen egymás szemébe néztünk és elmosolyodtunk. Ő és én. Mi. Pár pillanatig elképzelhetőnek tűnt. A késő délutáni naplementekor a nap sugara erőltetett búcsút intettek nekünk. Rózsaszín és narancssárga festékét az égre borította és tökéletessé varázsolta a pillanatot. A sárga napsugár beragyogta arcát. A pillanat tökéletessége hamar tönkrement, nem még nem ment le nap, csupán egy ismerős arc közeledett felém. Egy régi fakuló emlék, elfeledett fiú aki most nagyon is valóságosnak tűnt, titkolt gyermek szerelem. Minden volt ő nekem amit csak a fájdalommal lehet azonosítani. Évekig várni valakire? Simán, nekem ezzel sose volt probléma. Amióta az eszemet tudom azóta epedtem utána. Túl sok volt a könny, a fájdalom és persze az idő. 11 év… 11. Bármennyire is próbáltam Williamre figyelni, képtelen voltam. Túl rég láttam. Elég sokat változott. Még vonzóbb lett. Izmosabb, magasabb. Sötétbarna haja volt, szinte fekete és sötét barna szemei ami olyan őszintén mondták szemedbe az igazságot hogy sírógörcs határa kerülsz. Tökéletes ellentéte volt a smaragdszemű hercegnek. Mind kettőben más volt. A fiúnak akit egyébként Iannek hívnak. Az ő szemében harag volt és erő ő volt a tűz míg William, ő az volt akiről pontosan tudtam hogy képtelen lenne bántani. Ő 100%-ban úriember volt,vagyis majdnem 100, illetve ha leszámítjuk azt a részt hogy illuminált állapotban olcsó ribancnak nézett. Na igen. Ez az a rész amit nagyon remélek hogy tényleg megbánt. William figyelme is Ianra szegeződött. És a pillanat mikor a két fiú méregetve egymás szemébe néz amolyan nagyon nem vagy szimpatikus nézéssel. Ha nem tudnám biztosan hogy most látták egymást először azt mondanám hogy gyerekkori ellenségek. Lehetséges hogy valaki ennyire unszimpatikus legyen első pillantásra? William szemében megcsillant egy kis harag azt hiszem. A méregető pillantásuk után két szempár szegeződött rám.