20. Ködös emlékek

Az éjszakának hála zsibbadtan ébredtem. A jó hangulatomra az időjárás is rájátszott. Borús volt az ég és úgy tűnt hamarosan esni fog. Még téli szünet volt, ami jó mert későn kelhettem és nem kellett suliba mennem. Bár ha mentem volna, akkor most láthatnám halhatnám vagy bármi. Bekapcsoltam gépem, de nem jött üzenet, ahogy mobilomra se. A hangulat elégé depressziós volt. Az idő, én és persze egyedül voltam a hatalmas házba. Bekapcsoltam a rádiót és neki álltam a reggeli készítésnek. Tojásrántotta és narancs dzsúsz. Egyszerűen semmihez nem volt kedvem. Neki álltam olvasni, befejeztem, festeni akartam vagy rajzolni, de nem jött az ihlet. Gondoltam nézek valami filmet de miután vagy húsz percig vakon bámultam a tv és rádöbbentem hogy fogalmam sincs mi történt eddig. Egyszerűen kinyomtam. Az ablakhoz sétáltam és hosszú percekig bámultam ki az ablakon. A házunk mögött egy hatalmas rét volt amit körülölelt az erdő. Felöltöztem, felkaptam magamra a kabátom és a téli cuccaim. Elmentem hát sétálni. Az erdő lenyűgöző volt és eszembe jutott mikor először voltam itt. Vagyis úgy igazából voltam itt, mikor körbejártam az egész mezőt. Akkor is tél volt, akkor is Január és akkor is egyedül voltam és fáztam. Igaz hogy vastagon felöltöztem de fújt szél és eleredt az eső. Pont mint most. Valamiért ez a hely szörnyű depresszív hatással van rám. Bár az is lehet hogy csak akkor látogatok ide ha szomorú vagyok. Tavaly egy kicsit kibuktam és egyszerűen nem tudtam kiben bízzak, nem volt kinek a vállán sírni és hát nem akartam hazamenni. Ezért eljöttem ide, az erdőbe a mezőre és itt sírtam magam ki. Megnyugtat. Pontosan emlékszem mikor a mező közepéhez értem megálltam. Ekkor megállt a szél az eső és fülsüketítő csend borult rám. Voltak, vannak és lesznek rossz napok, ahogy jók is. Ez az élet. Minden jóban van valami rossz és minden rosszban van valami jó. Ahogy sétáltam a latyakos talajon és hallgattam ahogy kabátomra esnek az esőcseppek belegondoltam abba hogy akkor mennyire rossz volt és hogy most mennyire jó. Mert most vannak barátaim, igaz barátaim, hat is. Tifany, Carmen, Caren, Chelsea, Vanessa és Naomi. Ők tényleg igaziak. Írtak ma is nekem, én pedig nem válaszoltam csak sajnáltattam magam William miatt. Hogy el-e akartam menni a mező közepére? IGEN. Féltem-e attól hogy ha elmegyek oda és nem történik semmi akkor az egész csak véletlennek nyilvánítom és elveszíti a hely a misztikusságát a szememben? IGEN. Végül is mivel kezdett intenzívebben esni visszafordultam és hazajöttem. Apu előtt pár perccel értem haza. Megkérdezte hogy telt a tegnap és ma. Lezártam egy egész nap olvastam és filmeztemmel a vizes hajam meg egy most zuhanyoztammal. Aztán mivel egész éjjel szinte nem aludt elment aludni. Én meg benyomtam a gépem hogy válaszoljak. William írt. Szám mosolyra húzódott mikor elolvastam hogy elromlott a telefonja és hogy megy újat venni és szeretné ha elmennék vele segíteni választani. A lányoknak visszaírtam egy majd este skypot és írtam Williamnek hogy örömmel elmegyek. Bekapcsolva hagytam a netet és konyhába mentem. Kirángattam a barna konyhabútorból a szakácskönyveket és nekiálltam főzni. Időközben ingáztam a konyha és a szobám között. William írt hogy értem jön, de én erősen tiltakoztam és azt mondtam elmegyek busszal vagy vonattal. Megbeszéltük hogy három körül találkozunk. Nagyon kevés időm volt. Ezért igyekeztem az ebédel amit sikeresen kész lett. Nos volt egy órám elkészülni, jól akartam kinézni. Először lezuhanyoztam fogat mostam majd sminkelni álltam neki. Natúr smink, semmi kihívó. Hajam kivasaltam és jött a ruha dilemma. Legalább háromszor átvettem a pólóm végül találtam olyat amelyben kevésbé tűnök laposnak. Oké, idő volt, mennem kellett hogy elérjem a vonatot. Írtam apunak egy cetlit hogy városba mentem. Minden nap megyek városba, nincs mitől féltenie. Vagyis van, de a sorsot úgyse mi írjuk elvégre is. Amint kiléptem az ajtón szembe találtam magam a metálfényű Audi benzel, meg persze Williamel. - Szia, mondtam hogy vonattal elmegyek.
- Szia, igen tudom hercegnőm. –Mosolygott rám és a szemei…lehetséges hogy sokkalta szebbek mint emlékezetembe?
- Akkor?- Próbáltam dühöt imitálni. Hát színésznő se leszek.
- Hiányoztál. – Nyomott egy puszit a homlokomra.
- Te is nekem. – Öleltem át. Imádom megölelni és megőrjít az illata.
- Tudom. Láttam az smst.
- Túlzás volt?- Kínos mosolyra húztam a szám.
- Egyáltalán nem.
- Nem?
- Ahhoz képest amiket én csináltam régebben.
Kinyitotta az ajtót majd miután beszálltam becsukta. Miután beült elkezdtem faggatni. - Szóval?
- Csináltam hülyeségeket is. Nagyon nagy hülyeségeket. Egyszer majdnem fel is jelentettek.
- Kíváncsi vagyok.
- Én meg arra a fiúra.
- Szóval kiskoromban odáig voltam egy lányért, hosszú szőke eperillatú haja volt.
- Hány éves voltál?
- Nyolc azt hiszem.
- És összejött?
- Nem. – Kuncogott édesen.
- És mi is volt a hülyeség?
- Az már később volt.
- Mit csináltál?
- Kiraktam szív alakba mécseseket és meggyújtottam.
- Ez romantikus.
- Nos ilyen például nem történt.
- Mi? Ez komoly?
- Sajnálom.
- Szóval akkor mit is tettél?