16. Csak az igazat

- Szóval hol is vagyunk?
- Az titok.
- Nem árulsz el semmit?
- Ez a kedvenc éttermem. Ez elég?
- Szóval nagyjából két órát utaztunk hogy együnk?
- Te… csaj.
- Most mivan?
- Sose jó nekik semmi.
- Nem igaz, vagyis… néha.
Az étterem ajtaja előtt megálltunk. Nem volt elegáns. Egyszerű volt, ez volt az ami nagyon meglepett. Felém fordult és melyen a szemembe nézett. - Nem vagyok szent, követek el hibákat és bántok meg embereket. - mélyen a szemembe nézett majd folytatta. – Veled kapcsolatban nagyot hibáztam. Tudod az a történet hogy nem tudom ki vagy… kamu az egész. November 21.-én. Akkor igazán felfigyeltem rád. Amikor ott álltál és várakoztál a multimédia terem előtt. Ahogy ott álltál… és ahogy a szemembe néztél. Én láttam…
-Mit?
- Hogy megbántalak. – vett egy mély lélegzetet. – Csak azt szeretném, hogy tudd, nagyon sajnálom… mindent. De most menjünk be mielőtt megfagysz. Hát igazat megvallva tényleg hideg volt, nagyon hideg és úgy éreztem hosszú lesz az este. Az étterembe belépve megcsapott a levegő, ahogy sejtettem nem volt semmi puccos, előkelő hely. Az asztalokon piros kockás terítő volt és virág. Kicsit amolyan westend hangulata volt ennek, vicces és vidám. A bárpult mögött egy idős pincérnő állt. Barátságosan üdvözölt majd egy asztal asztalhoz vezetett minket. Levettem a kabátom. William kihúzta a székem majd miután ráültem gyengéden az asztalhoz tolt. 100% úriember, eddig. Szintén levette a kabátját és karján felhajtotta az ingje ujját. Leült velem szemben és mélyen a szemembe nézett.
-Szóval? Akkor tiszta lappal kezdjük?
- Nem. Hibáztam te pedig megbocsájtottál.
- Ígérj meg valamit.
- Bármit. Illetve majdnem bármit.
- Mindig őszinte leszel és nem versz át.
- Ezt megígérhetem.
- És mi az amit nem?
- Őszinteséget akartál. A kérdés csak az hogy szeretnéd-e hallani még akkor is ha nem az lesz amire vágysz. – kissé megrémültem, de szerettem volna tudni hányadán állunk. Arca elkomorodott és egy izom megrándult a halántékán. - Alapjába véve nem hiszek a szerelemben. Az örökké együtt. Mindennél jobban szeretlekben. Pár hónap és elmegyek… egyetemre. Ezért nem is akartam eleinte. Valami volt ami megfogott benned, nem tagadom. De féltem hogy megbánthatlak. Aztán a téli szünet alatt sokat gondolkodtam és nem érdekel hogy mások mit hisznek vagy gondolnak. Fél évünk van, együtt, ha azt kibírjuk akkor a távkapcsolat se lehet akadály. Úgy értem nem kell túlerőltetni a dolgokat. Ha működik akkor működni fog úgy is ha maximum a hétvégéket töltjük együtt. Ha nem akkor meg nem. Legalább fogok rágódni azon hogy mi lett volna ha. - Huh. Nem erre számítottam az igaz, de legalább most már tudom hogy őszinte vagy. Ekkor a pincérnő jött oda hozzánk hogy sikerült-e választanunk. Még bele se néztem az étlapba ezért gyorsan kinyitottam hogy az első kaja aminek a nevét elolvasom kimondom.
-Nekem spagetti lesz és kóla.
- Szintén. –szólalt meg végül.
- Szóval akkor két spagetti és két kóla. William annyira hiányoztál. Olyan rég voltál már itt. Remélem minden rendben van veletek.
- De illetlen vagyok. –pattant fel William. – Blair, bemutatom Isabellát az én régi, kedves ismerősöm. Isabella neked meg bemutatom Blairt, a barátnőm.
A nő szorosan átölelt és két puszit nyomott arcomra. Nem éreztem úgy mintha étterembe lennék, nem feszengtem tovább. Barátnő hmm… ezt még szoknom kell. Végül is tetszik az ötlet.