3. Party Time

A jegyeinket már előre megvettük ugyanis be se engedtek volna a bárba mivel még kiskorúak vagyunk. Izgatott voltam, igazából ez volt az első szilveszteri partim. Mikor leültünk csak akkor kezdtem el szemügyre venni a menő bárt. Maximum harmincan lehettek ott rajtunk kívül, ez kevésnek számított a várható száz-százötvenhez képest. A megszokott kis bárok helyett most egy nagyobb, sőt…Ekkor döbbentem rá hogy ez a bár hatalmas. A fa bútorok domináltak, a falak narancssárgára voltak festve ahol különböző képek lógtak fakeretben. A hely nagyon otthonos és barátságos, de volt benne valami roppant elegancia is és ez volt az ami igazán megfogott. Ekkor a pincérnő lépett az asztalunkhoz négy felest az asztalunkra téve. -Welcome drink!- hihetetlenül gyorsan megpördült és már vitte is a többi vendégnek. A haja copfba volt fogva és a göndör fürtjei megcsillantak a lámpafény alatt. - Szóval ezt megisszuk? – kérdezte Caren kissé izgatottan. - Még szép!- felelte Tifany automatikusan. Mindenki a kis pohár után nyúlt, koccintottunk és megittuk. Valamilyen pálinka volt, az ízét nem sikerült beazonosítanom. Iszonyatra marta a torkom ezért Carennel a bárpulthoz mentünk és kértünk három narancslevet és egy almás dzsúszt. -Ez lesz minden? - Igen. – kissé krákogva válaszolt Caren. - Négy vodkát kérek!- szólalt meg a hátam mögött egy ismerős hang. Megfordultam és Carmen huncut mosolyával találtam magam szembe. Kifejezetten jól állt neki ez a mélykék ruha, meg nem mondtam volna róla hogy kiskorú. Az asztalunkhoz rohantam letettem a dzsúszokat és visszasiettem Carmenhez. Mire újra az asztalunkhoz értünk Caren fordult Carmen felé és nem tudtam eldönteni hogy komolyan vagy viccből kérdi e, valószínűbb a vicc. - Te megvesztél? - Miért?- tényleg olyan arcot vágott mint akinek fogalma sincs hogy miről lenne szó. - Még csak most jöttünk… - Tudom. - jelentette ki könnyeden. - Te bulizni jöttél nem pedig inni. - unottan szólt közbe Tifany. A vita kialakulásának érdekében közbe szóltam és teljesen más témát hoztam fel. - Hallottátok hogy új végzős jön a suliba? - Nem, jelentették ki egyhangúan. – a téma nem keltette fel az érdeklődésüket ezért folytattam. - Egy pasi… állítólag nagyon helyes. - erre már mindenki felkapta a fejét és faggatni kezdtek hogy honnan tudom, mikor, miért stb… Az időt teljesen elbeszéltük szerelmi ügyekkel, pletykákkal majd elkövetkezett a felhajtsuk a vodkát. Senki se ellenkezett. Idő közben megtelt a bár bulizós, kissé részeg emberekkel. - Na jó, én kimegyek a mosdóba. - Várj én is megyek. - pattant fel Tifany. -A táskámba a telefonomat kutatva mentem, Tifany pedig mögöttem kerülgetve az embereket. Nem néztem magam elé és nekimentem egy fiúnak, a kezében tartott bor (?) rám dőlt és a nyitott táskám kidőlt. Sietve a dolgaim után kaptam és táskámba söpörtem és mire végeztem ekkor néztem csak rá a fiúra. Nem hittem a szememnek a fiú aki nem csak egy fiú volt hanem Ő. Hogy ki is ő? A fiú a sulinkból akibe már kb. 3 hónapja bele vagyok zúgva. Zavaromban nem tudtam mit csinálni aztán bocsánatot kértem és berohantam a női mosdóba. Azt hiszem ő is bocsánatot kért de annyira hangos volt a zene hogy egy szavát se értettem. - Ez mennyire kínos volt. – fordultam Tifany felé- ne is próbáld azt mondani hogy sors, meg milyen váratlan fordulat, ez kínos volt nagyon. - Nem akartam semmi hasonlót mondani, ez tényleg kínos volt egy kissé. – erre mind ketten elnevettük magunkat. Ekkor tudatosult bennem hogy ruhámból árad a bor édes illata. Tifany papír zsepit a csap alatt benedvesítette, azzal próbáltuk kiszedni a bort, nem jártunk túl sok sikerrel.

2. Kezdődhet a buli

Csodáltam a tájat hosszú perceken keresztül. Valamit elfelejtettem, még szép hogy elfelejtettem jegyet venni!Szerencsére havi utazási jegyem kisegített volna, ezért mikor megláttam a kalauzt kék munkaruhájában közeledni felém a kabátom belső zsebében kezdtem kutatni remélve, hogy pénztárcám megtalálom. Nehogy már valami jól süljön el, még a pénztárcám is elhagytam. Minden bizonnyal életem legrosszabb napjának nevezhetem ezt a napot. A kalauz dühös tekintettel lekísért a vonatról, mázlimra épp a lakhelyemnél. A hosszúnak ígérkező reggeli hűvös séta alatt olyan dolgokon kellet volna aggódnom, mint a pénztárcám vagy a telefonom, de semmi másra nem tudtam gondolni, mint a szemeire, a csodaszép, egykor még őszintének tűnő szemeknek inkább hazug hatást kellene kiváltania belőlem, korántsem vágyakozót. Mélyen a tüdőmbe szívtam a reggel fagyos levegőjét, és mire hazaértem fáradtan dőltem az ágyamba. A hideg házban magamra maradtam. Vastag, meleg pléddel takartam be magam, és átaludtam a napot. Sajnos álmomban is kísértett, de nyugtatott a tudat, hogy már csak jobb lesz. Az elkerülése szinte lehetetlennek tűnt, mivel egy iskolába jártunk, így valószínűleg gyakran összefutunk majd a folyosón, pont mint eddig. Apu megérkezésére ébredtem fel, nagyjából pár szót váltottunk az időjárásról meg az Újévről. Apukámmal nem igazán jövünk ki egymással, ezért a veszekedést elkerülően nem beszéltünk túl sokat, szinte olyanok voltunk, mint az idegenek, akik csupán egy házban laktak. Semmi közös nem volt bennünk. Ahányszor rám nézett éreztem tekintetében a fájdalmat, az űrt amit anyám hagyott. Nagyon hasonlítottam rá külsőre és belsőre egyaránt, bár ezt én nem tudhatom mivel alig ismertem, szinte nem is emlékszem rá, csupán a többiek történeteiből ismerem. A sok hasonlóság ellenére egy dologban biztos voltam; Én sosem lennék képes elhagyni a gyermekem. Azt hiszem, úgy négy éves lehettem mikor elment.  Néha azért hiányzik, vagyis nem ő, hanem egy anya aki tanácsot ad, vigasztal. Bár ezt soha nem vallottam be senkinek. Mivel a napot átaludtam az est további részét olvasással, rajzolással, filmnézéssel töltöttem. Filmnézés közben el is aludtam. Az édes álomnak indulóból gyorsan visszaemlékezés lett, újra átéltem a szilveszteri buli minden egyes percét. A szokásos apummal tévézünk és pogácsát eszünk helyett mindketten jobb közeget találtunk az Újév megünneplésére. Ő a haverjaival ünnepelt míg én barátnőimmel egy menő bárban töltöttem a Szilvesztert. Nem kellet sokat győzködnöm. Valamiért úgy éreztem mintha egy picit örült volna, hogy nem vele leszek. Hát ennyit az apai aggódásról. Bár normális esetbe biztos ő is aggódna. Az egyetlen ésszerű magyarázat hogy elcseréltek a kórházban. A ruhámon akadt ki csak egy kicsit, megkérdezte hogy miért nem veszek hozzá alsót, szerinte a mini ruha és a hosszabb póló ugyanaz. Véleményem szerint a ruha nem is volt annyira rövid. Szűk fekete pánt nélküli ruhában, kardigánban, szövetkabátban és hosszú szárú fekete csizmában hagytam el a házat. Nyolc körül érhettem New Castle-be. Barátnőmet is megvártam, akinek tíz perccel később futott be a vonata. Unottan ültem egy kényelmetlen padon.Az állomáson és utcán lévő fiúk/férfiak tekintetéből, megjegyzéseikből ítélve tényleg más ruhát kellet volna választanom. Most először éreztem azt amikor mindenki rám figyel, tagadhatatlanul jól festettem, vagyis jól festettünk mind. Út közben összefutottunk még két barátnőnkkel és így már teljes volt a csapat. Fél óra kissé kellemetlen sétálás után a fagyos hidegben megvitattuk, hogy miért is nem taxival jöttünk. Szétfagyva érkeztünk meg a bárba, ahova viszonylag korán érkeztünk. Ez cseppet sem zavart, legalább volt lehetőségünk válogatni az asztalok között. Végül egy kissé eldugottabb helyet választottunk.

1.Újév

- Mindenki hinni akar a jóban a szépben a csodákban. Azt mondják, a világ változott meg, szerintem meg az emberek, a körülmények és a látásmódok. Nézz tükörbe! Képes vagy tíz másodpercig magaddal szembenézni?! Rajta, gyerünk!- lassan a tükör felé fordult,és szomorúan a saját szemébe nézett. Alig öt másodpercig bírta elviselni saját magát, nem a külseje miatt, mivel igenis vonzó volt… nagyon vonzó, csak a lelke volt sötét. Mindennél jobban ismerte magát, és nem volt büszke magára. A szemében egy könnycseppet véltem felfedezni, de ez a tényen nem változtatott, nem mondanám hogy rossz ember, mivel a dolgok nem fehérek és feketék. Kevés szeretet kapott! Ezzel zártam le magamban a dolgokat, nem szeretném utálni vagy bármi mást, inkább csak elfelejteni. Könnyes szemmel felém fordult és remegő hanggal csak annyit tudott mondani:

- Annyira sajnálom...

- Én is!- sarkon fordultam lerohantam a hatalmas fehér lépcsőn, melyet vörös szőnyeg védett a sznob gazdagok hazugságaitól. Nem vártam meg hogy utánam jöjjön, inkább csak kirohantam a házból és becsaptam magam mögött a fehérre festett ajtót, mert már nem bírtam elviselni a hamis pillantásait. Szemem sarkából láttam hogy utánam rohan, nevem egyszer sem említette, gondolom azt se tudja hogy hívnak. Azt terveztem, hogy a vonatállomásig futok, de félúton már éreztem hogy alig kapok levegőt és szúrja az oldalam. Leültem egy jéghideg padra és sírva fakadtam. Valószínűleg senki se így képzeli el az Újév első napját, titkon azért még reméltem, hogy utánam fut egy csokor vörös rózsával bocsánatot kér, én a nyakába ugrok és elfelejtem az összes rossz tulajdonságát, mintha mi sem történt volna és mélyen a smaragd zöld szemébe nézek.Sajnos nem így történt, nem jött.Talán jobb is. Némán ültem a padon és bámultam a város zord parkját, a csupasz fák ágai fenyegetően figyeltek ahogy egymagam sírok az elhagyatott parkban. A táj teljesen lehangoló volt, vékony hóréteg húzódott a fagyos talajon. A lámpák aranyló fénye világította be a régi kővel kirakott kanyargós utat. Csupán a gyerekeknek épített hinták, csúszdák voltak szépek és újak, bár én a régi, korhadt fapadokban is megtaláltam a szépséget. A múlt koptatta padok melyekbe nevek, dátumok és szívek voltak vésve.  Kora reggel lehetett, még a nap se kelt fel, fogalmam sem volt hány óra lehetett, hirtelen a vastag, meleg kabátom zsebéhez kaptam a kezem, de nem találtam a telefonom, remek. Megtöröltem szemem, feltápászkodtam a padról és az állomás felé vettem az irányt. Nagyjából tíz perc múlva oda is értem, láttam hogy pár percem van a vonat indulásáig a peronra rohantam, megkerestem a vágányom és már csak két percem maradt a vonat indulásáig. Szörnyen festhettem, bár jelen pillanatban nem érdekelt. A vonat szinte teljesen kihalt volt, csupán két ember volt ott rajtam kívül, egy idős ember, aki újságot olvasott és egy igen bizarr alak, aki engem szemlélt. Sajnos a félelmem beigazolódott és pofátlanul leült a velem szemközti székre. Hirtelen megrémültem, ezért felpattantam és átültem egy másik helyre. Szerencsémre a férfi nem követett. Hazáig az ablakon bámultam ki és tanúja lehettem az új év első napjának a napfelkeltéjére.Csodás volt, ahogy a hófelhők mögül kikászálódott a Nap, és rózsaszín koszorúslány ruháját az égre borította.